Holtpont


Egy csatara keszulok,
Erzem elesek, lassan kikeszulok,
Jovo sotet, jelen alomvilag,
Nincs boldogsag, nincs virag.

Ez az elet nekem ismeretlen,
A helyzet szamomra meg nem remenytelen.
Ket ember all mellette,
Felek de jobban feltem elotte.

A szivem szur, nem kapok levegot,
Kicsi esely, de remelem legyozom ot.
Ez olyan mint puszta kezzel sarkanyt olni,
Lehetetlen – igy ot csak a verem jeloli.

En vagyok az elso,
Lazadok, hiaba esik az eso,
Remlem lesznek meg utannam,
Es nem utkozik foldbe az allam.

Erosnek kell lenni annak aki engem legyoz,
Gyenge vagyok – es errol e vers meggyoz.
Napot latok a korona csucsan,
Oda vagyok, mert tudom szivem mit kivan.

Mas ember voltam, mas ember vagyok es mas leszek,
Erzem, lassan fajdalmasan elverzek.
Mikor a ver elfogy - ujra lessz,
Felek nem olyan mint volt – mas lessz.

Sose ertettem miert vagyok,
Eszem s megis koplalok.
Meg hosszu ut van elottem,
Felek hogy minden ertelmeset ellottem.

Mindig utat tortem magamnak,
Kuzdottem es ele alltam kalandnak.
Elnyomtak, eltiportak, leneztek,
De ok voltak akik nem ereztek.

Csupan par ember allt mellem,
Oket en fajdalmamtol mindig feltenem.
Ok segitenek elni, ok adnak fenyt a sotetben,
Talajt adnak, kezemet fogjak e eletben.

Rebel vagyok elismerem,
Tarsadalmat rombolom, szetverem.
Azert teszem hogy ujjat, jobbat epitsek,
De ne varjatok hogy mindent kiszepitsek.

Nem mindig a szep a jo,
Neha az eso kell – neha a ho.
A jo eltakarja a koszt,
Az eso elmossa a gonoszt.

Megszuntem, nem leszek tobbe,
Emlekem kisertsen benneteket orokke.
Majd ujra leszek- megkereslek titeket,
Igerem, sose felejtem szereteteket.

2006 januar 20.

/egy regmult ido emlekere/ (nick, jo otlet idetenni a werseinket...)